Elhanyagoltam egy kis időre a blogomat, de minden megérte. Kezdődött azzal, hogy december 18-án délután kaptam egy telefont, miszerint a megpályázott állást megkaptam. Akármikor kezdhetek, csak már ott lennék -hangzott a telefonból. Az exfőnököm ott állt mellettem és mikor leraktam a telefont újjongva örült(ünk). Másnap felmondtam. Egy olyan embernek adhattam be ezt a papírt, akitől csak azt kapta az ember, hogy ha olyan kedve volt bejött reggel az irodában és elkezdett ordítani. Azt gondolom ok nélkül. Persze utána letagadta, hogy ő nem... Nehéz lehet feldolgozni, ha nem ő az első, pedig a mellkasát verve mondogatta majd' minden nap, hogy én vagyok a főnököd! Nos, minden bizonnyal magát akarta ezzel meggyőzni, mert engem nem tudott. Legalább is a munkája alapján -nagyon nem. Így érzékeny búcsút vettünk egymástól úgy, hogy nem is köszönt. Megérte. Megismertem, hogy milyen ne legyek soha! Tudom, mit gondoltok, hogy mindenhol vannak hasonló emberek. De higgyétek el, ilyen nincs! Szóval mindezek és az ünnepek után elkezdtem az új életemet. Új hely, új munka, új fizetés. S mostmár kezd minden a helyére rázódni, még a konyhámban is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.